*******************************************************

Az ember nem jó. Nincs haszna a Földön. Csak rombolni tud. És mindezt abba a köntösbe öltözteti, hogy épit, alkot. Minden cselekedete a rombolást szolgálja. Tönkretette a természetet. Öli a védtelen állatokat, akár sportból is. Nem becsüli meg az életet. Sem a sajátját, de a másét sem. Az Életet sem tiszteli. Nem tud teremteni, csak elvenni életeket. Lebecsül mindent, ami nem az ember. Nem fontos számára egy virág, hogy le ne szakitsa, nem fontos számára egy hangya, hogy el ne tapossa. Nem látja be, hogy a saját emberi élete egy mákszemnyivel sem ér többet, mint egy fűszálé, egy bogáré. Talán inkább csak kevesebbet …

Az ember rossz. Fölösleges a Földön. Csak kárt okoz. Minden ember. Én sem vagyok kivétel.

Nem fáj a felismerés. Nem vagyok depressziós. Csak lassan megtanultam az “ember” nevű tantárgyat. Még rosszkedvem sincs. Semmi nincs. Nem maradt bennem semmi …

Valahová el kéne innen menni. Menekülni önmagunk elől. Csendes magányban. De nem menekülhetek el önnön ember-létem elől. A bennem élő valaha katolikus már reménykedik abban, hogy van reinkarnáció. És remélem, hogy nem emberként születek újjá. Nem jó embernek lenni. Főleg igy, hogy már semmi illúzióm nem maradt afelől, hogy az emberiségnek bármi értelme lenne itt a Földön.

Ez nem neked szól, nem nektek és nem is magamnak. Hanem mindenkinek. Az embernek.

Elővették most pár napja a TV-ben az őszi depresszió témáját. Hogy korábban sötétedik, lehullanak a levelek a fákról, elhervadnak a virágok. De csak a telet kell kibirni és majd jön a tavasz. Nekünk nem lesz tavasz. A természetnek igen. De az embernek nem. Az embernek egy tavasza volt, a koragyermekkora. És azzal vége. Nincs több lehetőség. Elmúlt.

És az a nevetséges, hogy a kis saját tyúkszaros integritásomban változatlanul félek a betegségektől, a fájdalomtól, rettegem a halált. Féltem a saját életemet. Ami épp úgy nem ér semmit, mint bárki emberé …

És ilyenkor eszembe jut a “vissza a természethez” és azt érzem, hogy igen, ott lenne jó. De aztán rájövök, hogy nincs ott helyem. Senki embernek nincs. Nem érdemeltük meg.

******************************************************

“Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem)!
DE TÚLÉLTEM!
És még most is ÉLEK!
Az életet nem csak túlélem… és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
ÉLJ!!!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen kell átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”

******************************************************

“Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal, hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve. Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz, amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet, és mindezt a saját tempómban és stílusomban. Ma már tudom, hogyan nevezik ezt: ŐSZINTESÉGNEK.”

******************************************************

“Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.”

******************************************************

“Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a terror ellenmérge.”

******************************************************

“Semmi sem állandó ebben a fránya életben, még a bajaink sem.”

******************************************************

******************************************************

******************************************************

******************************************************

******************************************************

Aki mindezeket mondotta volt: Sir Charles Spencer Chaplin, közismertebb nevén Charlie Chaplin, a többit el lehet olvasni a Wikipediában …

******************************************************

Ott az a Fészbúk (Facebook=arckönyv? pofavizit? a fene se tudja, hogy lehetne ezt értelmesen leforditani … ) Ott van egy profilom. Azzal meg csináltam egy “hivatalos” oldalt ennek a blognak. Jár hozzá az obligát lájk gomb is … Ma délután kinn is volt itt egy pár óráig … De most levettem.

Nem illik ide. Máshol kinn van. És még a Blogolra is ki fogom tenni. Akinek tetszik ez a blog, hát lájkolja … De ide nem való az a gomb. Valamiért úgy éreztem, hogy rontja az összképet. És nem azért, mert kék. A blog meg fekete-szürke …. Hanem mert valamiért itt bántja a szemem.

Inkább kiraktam újra a blogzenéket az oldalsávban. Meg a Chuck Norrisos cumót Az jobban illik ide

*******************************************************

******************************************************

Ez az a harmónia, teljesség és béke, amit el szerenék érni …. Isten adjon nekem hozzá erőt …

******************************************************

Most az egyik blog szerzője ezt irta Mamzelnél:

Úgy gondolom egyébként, hogy az egész egy kicsit túl van misztifikálva. Mi elsősorban -gondolom nem vagyunk ezzel egyedül- az olvasóknak próbálunk meg valamiféle értékrendet követve írni az oldalunkon, de semmiképpen sem a tisztelt zsűri igényeit szeretnénk kielégíteni! Számunkra az a tény, hogy a blog indulása óta, azaz kb. nyolc hónap alatt közel 600 követőnk lett pl. a Fb.-on, illetve a számtalan pozitív kritika minden kategóriagyőzelemnél többet ér!

Ez szép gondolat. Csak nekem egy kicsit sántit. Illetve nem is sántit, hanem én nem igy gondolom. Igaz, én nemcsak 8 hónapja irok blogot, hanem 3 éve. És már rég túljutottam azon a gyermekbetegségen, hogy bármilyen értékrendet akarjak a blogomon közvetiteni az olvasóknak az irásaimmal.

Én magamnak irok. Ezért is jöttem át saját tárhelyre. Ha valaki olvas, hát olvasson. De az se érdekel, ha a kutya se jár erre rajtam kivül. És értékrendet meg végképp nem akarok közvetiteni senkinek. Őszintén szólva, még magamnak se … Mert ez az a hely, ahol kiirom magamból a nyűgjeimet. Nekem ez tényleg egy napló. És a naplót az ember önmagának irja … elvileg. Mert ha mégis másoknak, akkor inkább irjon önéletrajzi művet, ha szerencséje van, saját pénzen ki is tudja adatni, ha meg nem, akkor cumi.

Az meg végképp nem érdekel, hogy hányan “követik” ezt a blogot. Mit ne mondjak, itt semmilyen követő rendszer nem működik, még a feliratkozás sem. Direkt. Ha valakit érdekel, ott van fenn a wordpress saját RSS csatornája, az talán megfelelhet valamiféle követő rendszernek, de szerintem a kutya se iratkozott fel rá

Az meg, hogy a Facebookon hány követőt tud összevadászni az ember, semmit nem jelent. Tapasztalatból beszélek. Nem bloggal, hanem weboldallal az utóbbi 3 hétben kipróbáltam. Mindösszesen jól kell tudni “kampányolni”. Három hét alatt annak a weboldalnak ott 220 követőt tudtam összegyűjteni. És mit érek vele? Semmit.

Amúgy épp cirka egy órája töröltem azt a Facebook oldalt és deaktiváltam a hozzátartozó accountot. Szarok rá magasról, hogy akár ezt a blogot, akár azt a weboldalt ki követi. Le is irtam erről pár mondatot a Bloggeren épp az előbb. Aztán mentem Bébhez, meg Mamzelhez olvasni.

Ezt irtam:

Deaktiv

Mostanában töröltem pár dolgot. Amit meg nem lehetett törölni, azt deaktiváltam. Többek között két Facebook fiókot, egy Facebook oldalt, két twitteres vackot. Jelenleg csak egy twitteres genyó maradt meg. A többit lényegében kinyirtam.

Most jobban érzem magam.

Van egy “titkos” Facebook accountom, de az tiszta. Mint a patyolat.

Jó lenne, ha mások is inkább a napló mivolta miatt irnának blogot. Akkor nem lenne ennyi szarakodás. És nem bosszantana fel sok értelmes embert a blogversenyek miatti hercehurca.

Igazából tényleg nem értem, hogy lehet blogokat “versenyeztetni”. A blogok, főleg az én-blogok vagy komplex blogok a szerző belső érzésvilágának kivetülései. Magyarán a lelke mélye. Ha őszintén ir. Hogy lehet az ilyet összeméretni?

*******************************************************

PS: felmerülhet a kérdés, hogy miért tartottam meg azt az egy twitter accountot. Mert hónapok óta figyelem a Google indexálási technikáját. És azt látom, hogy leginkább a twitteres vackokat szereti mostanában kidobni a találati listán. Magyarán csak SEO az egész részemről

Azt meg sose tagadtam, hogy fontos számomra a weboldalam Google szerinti indexálása. Ennyi “örömem” hadd legyen már benne

*******************************************************

Én már egy párszor szembesültem a vakfoltjaimmal. Ma is találtam egyet …

Nem tudtam, hogy pár hete egy dolog miért viselt meg úgy érzelmileg, ahogy megviselt. Ma találkoztam újra a “dologgal”. És most vettem észre …. most döbbentem rá.

Valahol, régen már láttam ilyet, kommunikáltam ilyen helyzetben, találkoztam ilyen emberrel. Azt az embert, ott a régmúltban megsajnáltam. Nagyon. Jobban is, mint kellett volna. Emlékszem az arcára, amit az élete mesélésénél őrültté torzitott az indulat, mely ki-kirobbant belőle és véres verejtékkel igyekezett visszafojtani. Ugyanezt a mimikát láttam ma. És akkor döbbentem rá. Kisérteties érzés volt. De örülök, hogy felismertem. És rájöttem.

Megint egy vakfolttal kevesebb.

És megint legurult egy régi kődarab a vállamról.

Legurulhatna már az összes … ilyenkor mindig az jut az eszembe. Az lenne a Nirvána. Vajon elérem-e az életem végén? Vagy lesz még pár “dobásom”, hogy kitakaritsam azt a sok szart, amit magam csináltam eddig a világban? Nem tudom …

Na, majd kiderül. Ez az egy a biztos.

******************************************************

******************************************************

“A nők olyanok, mint az almák a fán. A legjobbak a fa tetején vannak.
A legtöbb férfi nem nyújtózkodik a jókért, mert félnek, hogy leesnek és megsérülnek. Ehelyett néha csak elvesznek egy almát a földről, ami nem olyan jó, viszont könnyű.
Az almák a fa tetején azt gondolják, hogy bennük van valami hiba, pedig valójában ők csodálatosak, csak várniuk kell a megfelelő férfira, aki elég bátor lesz hozzá, hogy felmásszon a fa csúcsára”.

******************************************************

Más:

Nincs kedvem mostanában irkálni … Jön az ősz. Nem szeretem … Kezdek sokat aludni. Azt sem szeretem … Sok mindenbe bele vagyok fáradva. Menni kéne szabadságra. De most nem lehet. Majd talán októberben. Megváltás lesz, ha összejön …

Kezdek megunni sok mindent … twittert, facebookot. Érdektelen …

Ami még a legjobb: a Netlogon egy ismeretlen nicken mahjonggot játszani … még akkor is, ha már nem sok esélyem van a saját rekordom megdöntésére …

******************************************************

http://www.shibari.es/shinju/shibari-internacional/bdsmlife_ja

Ott van a versem. Pedig ez nem magyar oldal. Nem is tudom, hogy milyen, mert sok ismeretlen karakter van, amit nem ismer fel a rendszerem és csak kockákat tesz helyette.

*******************************************************

Szerintem öregszem.